...hogyan lett Halloween tököm

Már napok óta keresem az elképzelt tököt, de sosincs elég kicsi. Ma láttam egyet a Belváros egyik zöldségesénél, TÖKéletes volt. Mire minden dolgomat elvégeztem (színházjegy, cipőjavíttatás, jegyzetfüzet és tea vásárlás), már nem emlékeztem, hogy melyik utcában láttam, ráadásul esni kezdett az eső, nem volt kedvem rohangálni a megfelelő tök után.

Le kellett mennem a vacsorához helyben sütött pékárúért, és a boltban, a zöldséges részlegen egy hatalmas papírdobozban, a rengeteg tök között, ott volt: az enyém! Legalul. Próbáltam kiemelni, de meg se bírtam mozdítani. 

Majd lesz másik, hagytam ott, és a finom, meleg kenyerekre koncentráltam. De aztán mégis visszacsábultam a tökökhöz.

Akkor már egy lány küzdött, mint az előbb én. Ugyanazért a tökért.

- Én se bírtam kivenni - kezdtem barátkozni. Ez erőt adhatott, mert egyszer csak a kezében volt a tököm. És már át is passzolta nekem.

- Szép - mondta, - és olyan helyes kicsi.
Nekem is pont azért tetszett. Mondtam, ha kéri, az Övé lehet.
- Nem - mondta, - van itt még egy szép, csak ez is beszorult. Nem baj, úgyse olyan fontos...

És már adta volna fel. Nem úgy van az, és kiemeltem egy dagadékot, amitől nem fértünk hozzá a másikhoz. A Lány is kivett egy hatalmasat és egy minket figyelő csajszi kezébe nyomta. Végre hozzáfért a választottjához. Akkor megláttam egy másikat, ami szintén megtetszett. Kicsit nagyobb volt az előzőnél, de csak éppen. 

- Nekem ez jó lesz, - és a lány kezébe nyomtam azt, amit ő is szeretett volna.

- Köszi!! De jó, ez annyira helyes - mondta mosolyogva, és a másik kezében lévőt odanyújtotta egy idősebb hölgynek, aki csak nézegette a tököket. De lelkesen elfogadta, és hitetlenkedve kérdezte: 

- És tényleg csak 99 Ft kiloja?
Mind elégedetten bólogattunk és mosolyogva cipeltük tökeinket a pénztár felé.

Jó érzés volt, hogy nem agyonvertük egymást, hanem kedves, civilizált emberek módjára meg tudtunk egyezni, és figyelni tudtunk, nem csak magunkra, hanem arra is, hogy a másik mit szeretne.

Folyt. köv.

...zarándokoltam

Már régóta foglalkoztat a zarándokút, az El Camino, az út Santiago de Compostelába. De az elmélkedésnél, tervezgetésnél nem jutottam tovább. Nem az idő vagy a költségek rettentettek el, hanem a vízhólyagok. Komolyan!! Amikor olvastam, hogy tűt és fehér cérnát vigyen magával a vándor, én itt feladtam. Ha ez eszembe jut, még a kezem is elgyengül, szerencse, hogy nem ceruzával írok...

De azért mindig előjön a gondolat, próbálok úrrá lenni a képzeletbeli hólyagokon, és sokat keresgélek a témával kapcsolatban. Így találtam rá a Szent Jakab út Magyarországi szakaszára, és rögtön megszületett az elhatározás, ezt végigjárom. Késő ősz lévén, persze tavaszra kell halasztani, de az első napi szakaszt, ami Budapest 0 km-től Zsámbékig tart, a teljes úttól függetlenül is meg lehet, meg tudom tenni.

 A születésnapom éppen jó alkalomnak tűnt, és mivel a jóslások ellenére reggel nem esett, útra is keltem. 

A Clark Ádám térig tömegközlekedéssel mentem, és a terv szerint a 0 km-től indultam, gyalog az alagúton keresztül a sárga kagylókat követve. Ekkor már szemerkélt az eső. Úgy gondoltam, a Normafáig mindenképpen elmegyek, és ott majd eldöntöm, hogyan tovább. Az út zökkenőmentes volt, sűrűn megtaláltam és könnyűszerrel követtem a jelet.  "Ha a sárga úton haladsz, az odavisz, ahova mész."

A Normafához érve kis gondolkodás, egy meggyes-mákos rétes és egy pohár forralt bor után, tovább indultam Makkosmária felé, bár az eső eléggé esett már és olyan felhős-ködös szürkeségbe borult minden, hogy nem láttam a továbbvezető utat. Szerencsére a szél nem fújt, nem volt hideg,

Időnként az esőt mintha dézsából öntötték volna. Aztán meg alábbhagyott. Beborult, majd kiderült. Így bandukoltam, miközben rájöttem, hogy biztosan el kell mennem Budakesziig, mert csak onnan volt világos számomra a hazavezető út.

A Budaörsi utat elérve nem mentem tovább az ERDÉRT telep felé, hanem a buszmegállót vettem célba. Mivel csak 15 perc múlva volt várható, kicsit még gyalogoltam a 22A végállomásáig, és onnan buszoztam a Széll Kálmán (leánykori nevén Moszkva) térig, a buszvezető jóvoltából ingyenesen.

Így első, erőfelmérő túrának tökéletes volt, nem fáradtam el túlzottan, persze voltak olyan szakaszok, amikor alig kaptam levegőt, és úgy lihegtem, hogy ijedtemben szétnéztem, nem hallja-e valaki, mert mit gondol, micsoda puhány vagyok. Ilyen volt a Diána utca, szinte végig és a Normafa út egy elég hosszú szakasza. Konkrétan csorgott a hátamon a víz és nem az esőtől. A többi kellemes séta volt. Igaz a neheze csak Budakeszi után következett volna, mert ott az erdőben nincs felfestve az útvonal, egy leírást kell követni, de szerintem az sem okoz majd gondot. Esetleg a vadászok, de idén ősszel úgysem tervezek már arra menni.

Bár az idő nem volt tökéletes, nem igazán rontott sem a kedvemen, sem az élményen az eső. Testemnek, lelkemnek jót tett ez a szülinapi mini zarándokút.

 

Több fotó itt: http://mindenkepen.blogspot.hu/2015/10/szulinapi-tura.html