Ritkán fordul velem elő, hogy nem olvasok végig egy könyvet. A legnagyobb kudarcom Joseph Heller A 22-es csapdája c., sokak szerint roppant szórakoztató műve. Éveken keresztül többször is nekikezdtem és ugyanannyiszor abba is hagytam. Már nem nagyon próbálkozom vele.
Néhány éve Hemingway Vándorünnep c. kötete került vissza a polcra befejezetlenül, ami nagy szégyen, de ez van. Dosztojevszkij Félkegyelműje is így járt, pedig a könyvért hónapokig kutattam antikváriumokban, míg végül valahonnan hozzájutottam szöveges állományként (word dokumentum). Sajnos a felénél hosszúsága és bonyolultsága miatt abbamaradt az olvasása.
Ezek negatív példák, de alapjáraton nem ez szokott történni; általában kiolvasom az elkezdett könyveket.
Ám mostanában valami baj van velem, vagy a választásaim nem túl eredményesek. Nagy örömmel kezdtem bele a Pi életébe, de annyira nem akart kibontakozni a cselekmény, annyira nyújtotta az előzményeket a szerző, hogy meguntam és belekezdtem a Tetovált lányba, de aztán baráti tanácsra mégiscsak folytattam a Pi-t, a Tetovált lány azóta is pihen és vár. Haladtam is vele szépen, amíg meg nem szereztem a filmet, akkor jártam a könyv felénél. Annyira vágytam a tigris miatt a történetre, hogy megnéztem, és ennek köszönhetően a könyv ment a polcra.
Hogy ne érezzem a kudarc ízét olyan keserűnek, biztosra akartam menni, Szabó Magda mindig bejön, de picit mellényúltam. Nem tudtam, hogy a Merszi, Möszjő nem regény, hanem publikált írásainak gyűjteménye, és bár szeretem a stílusát, mondanivalóját, mégsem erre vágytam, és a felénél ... abbahagytam. Ment vissza a polcra.
Nem keseredtem el, mert már nagyon várta Háy János legújabb könyve A mélygarázs, hogy kiolvassam. Rossz hírem van, annyira nem érdekel a szereplők nyűglődése, hogy a mai napon, 10 oldallal azelőtt, hogy a feléig értem volna, becsuktam és visszatettem várólistára.
Ami furcsa, hogy nem az történik, hogy olvasom-olvasom, és rájövök, hogy nemtetszik. Tudni kell, hogy minden megragadható alkalmat kihasználok olvasásra, mert rövid az élet, és sok az eszkimó vagy hogy is van ez? Olvasok a buszon menet-jövet, parkban, ülve, állva, várakozás közben, amikor csak lehet mindig. De most azt veszem észre, hogy leginkább menekülő utakat találok magamnak, be kell rakni a mosnivalót a gépbe, inkább csak süttetem picit az arcom a nappal, zenét, hangoskönyvet vagy angol mondatokat hallgatok, esetleg filmet nézek. Sétálok. Fontosabb lett minden, mint az olvasás.
Tudom, hogy ez csak átmeneti érdektelenség, amint találok olyat, ami megfog, rendben lesz minden. De most mégis mit kéne olvasnom? Mi az, ami elnyeri a tetszésemet, és annyira leköt, hogy az utolsó oldalig lesz türelmem elolvasni?
