...hogyan lett Halloween tököm

Már napok óta keresem az elképzelt tököt, de sosincs elég kicsi. Ma láttam egyet a Belváros egyik zöldségesénél, TÖKéletes volt. Mire minden dolgomat elvégeztem (színházjegy, cipőjavíttatás, jegyzetfüzet és tea vásárlás), már nem emlékeztem, hogy melyik utcában láttam, ráadásul esni kezdett az eső, nem volt kedvem rohangálni a megfelelő tök után.

Le kellett mennem a vacsorához helyben sütött pékárúért, és a boltban, a zöldséges részlegen egy hatalmas papírdobozban, a rengeteg tök között, ott volt: az enyém! Legalul. Próbáltam kiemelni, de meg se bírtam mozdítani. 

Majd lesz másik, hagytam ott, és a finom, meleg kenyerekre koncentráltam. De aztán mégis visszacsábultam a tökökhöz.

Akkor már egy lány küzdött, mint az előbb én. Ugyanazért a tökért.

- Én se bírtam kivenni - kezdtem barátkozni. Ez erőt adhatott, mert egyszer csak a kezében volt a tököm. És már át is passzolta nekem.

- Szép - mondta, - és olyan helyes kicsi.
Nekem is pont azért tetszett. Mondtam, ha kéri, az Övé lehet.
- Nem - mondta, - van itt még egy szép, csak ez is beszorult. Nem baj, úgyse olyan fontos...

És már adta volna fel. Nem úgy van az, és kiemeltem egy dagadékot, amitől nem fértünk hozzá a másikhoz. A Lány is kivett egy hatalmasat és egy minket figyelő csajszi kezébe nyomta. Végre hozzáfért a választottjához. Akkor megláttam egy másikat, ami szintén megtetszett. Kicsit nagyobb volt az előzőnél, de csak éppen. 

- Nekem ez jó lesz, - és a lány kezébe nyomtam azt, amit ő is szeretett volna.

- Köszi!! De jó, ez annyira helyes - mondta mosolyogva, és a másik kezében lévőt odanyújtotta egy idősebb hölgynek, aki csak nézegette a tököket. De lelkesen elfogadta, és hitetlenkedve kérdezte: 

- És tényleg csak 99 Ft kiloja?
Mind elégedetten bólogattunk és mosolyogva cipeltük tökeinket a pénztár felé.

Jó érzés volt, hogy nem agyonvertük egymást, hanem kedves, civilizált emberek módjára meg tudtunk egyezni, és figyelni tudtunk, nem csak magunkra, hanem arra is, hogy a másik mit szeretne.

Folyt. köv.

...zarándokoltam

Már régóta foglalkoztat a zarándokút, az El Camino, az út Santiago de Compostelába. De az elmélkedésnél, tervezgetésnél nem jutottam tovább. Nem az idő vagy a költségek rettentettek el, hanem a vízhólyagok. Komolyan!! Amikor olvastam, hogy tűt és fehér cérnát vigyen magával a vándor, én itt feladtam. Ha ez eszembe jut, még a kezem is elgyengül, szerencse, hogy nem ceruzával írok...

De azért mindig előjön a gondolat, próbálok úrrá lenni a képzeletbeli hólyagokon, és sokat keresgélek a témával kapcsolatban. Így találtam rá a Szent Jakab út Magyarországi szakaszára, és rögtön megszületett az elhatározás, ezt végigjárom. Késő ősz lévén, persze tavaszra kell halasztani, de az első napi szakaszt, ami Budapest 0 km-től Zsámbékig tart, a teljes úttól függetlenül is meg lehet, meg tudom tenni.

 A születésnapom éppen jó alkalomnak tűnt, és mivel a jóslások ellenére reggel nem esett, útra is keltem. 

A Clark Ádám térig tömegközlekedéssel mentem, és a terv szerint a 0 km-től indultam, gyalog az alagúton keresztül a sárga kagylókat követve. Ekkor már szemerkélt az eső. Úgy gondoltam, a Normafáig mindenképpen elmegyek, és ott majd eldöntöm, hogyan tovább. Az út zökkenőmentes volt, sűrűn megtaláltam és könnyűszerrel követtem a jelet.  "Ha a sárga úton haladsz, az odavisz, ahova mész."

A Normafához érve kis gondolkodás, egy meggyes-mákos rétes és egy pohár forralt bor után, tovább indultam Makkosmária felé, bár az eső eléggé esett már és olyan felhős-ködös szürkeségbe borult minden, hogy nem láttam a továbbvezető utat. Szerencsére a szél nem fújt, nem volt hideg,

Időnként az esőt mintha dézsából öntötték volna. Aztán meg alábbhagyott. Beborult, majd kiderült. Így bandukoltam, miközben rájöttem, hogy biztosan el kell mennem Budakesziig, mert csak onnan volt világos számomra a hazavezető út.

A Budaörsi utat elérve nem mentem tovább az ERDÉRT telep felé, hanem a buszmegállót vettem célba. Mivel csak 15 perc múlva volt várható, kicsit még gyalogoltam a 22A végállomásáig, és onnan buszoztam a Széll Kálmán (leánykori nevén Moszkva) térig, a buszvezető jóvoltából ingyenesen.

Így első, erőfelmérő túrának tökéletes volt, nem fáradtam el túlzottan, persze voltak olyan szakaszok, amikor alig kaptam levegőt, és úgy lihegtem, hogy ijedtemben szétnéztem, nem hallja-e valaki, mert mit gondol, micsoda puhány vagyok. Ilyen volt a Diána utca, szinte végig és a Normafa út egy elég hosszú szakasza. Konkrétan csorgott a hátamon a víz és nem az esőtől. A többi kellemes séta volt. Igaz a neheze csak Budakeszi után következett volna, mert ott az erdőben nincs felfestve az útvonal, egy leírást kell követni, de szerintem az sem okoz majd gondot. Esetleg a vadászok, de idén ősszel úgysem tervezek már arra menni.

Bár az idő nem volt tökéletes, nem igazán rontott sem a kedvemen, sem az élményen az eső. Testemnek, lelkemnek jót tett ez a szülinapi mini zarándokút.

 

Több fotó itt: http://mindenkepen.blogspot.hu/2015/10/szulinapi-tura.html

...új kedvencem van

...úgy hívják Odile Vuillemin.

Kapcsolgattam a csatornák közt és az AXN-en, hogy miért, nem tudom, nézni kezdtem a Profilozók c. sorozat egy epizódját. Azonnal megragadott a Chloe-t alakító színésznő. Mivel az ötödik évad egyik részébe csöppentem, keresni kezdtem az előzményeket. Sikerült egy oldalon megtalálnom, és online megnéznem ezidáig a teljes első évadot, és a második évad 11 epizódját. Abból még egy van hátra. 

A Profilozók egy 2009 óta tartó francia krimisorozat, most forgatják a 6. évadot. A párizsi rendőrség gyilkossági csoportjának munkájába tekinthetünk bele. Egy kriminálpszichológus, Chloe Saint-Laurent  különös érzékkel képes a gyilkosok gondolkodásmódját megfejteni, és ezzel segíteni az ügyek megoldását.

Amellett, hogy minden epizód egy különálló történet, természetesen van egy, vagy több, végig futó szál, ahogy ez már lenni szokott.

A sorozat tetszik, nem jobb, és nem is rosszabb, mint hasonló társai. Ez persze nem pontosan így van, mert rengeteg hibát, tévedést fedezek fel, nem tudom, hogy ez csak a fordítás számlájára írandó, vagy gyárilag van a filmben, de nem is ez a lényeg.

A pszichiáter, kriminológus nőt alakító színésznő miatt érdemes nézni! Engem valamitől a fiatal Eszenyi Enikőre emlékeztet, Tőle láttam ilyen karaktereket. Érdemes nézni?! Élvezet!! nézni, komolyan mondom (írom)! Ahogy beszél, ahogy jár, ahogy öltözködik, fantasztikusan kitalált karakter. Imádom a sárga hatalmas táskáját, ez eddig minden epizódban  társa volt. A ruhatára is elmondhatatlan, és hozzá a színes cipők... Valami pazar!! Az egyik epizódban volt egy sárga gumicsizmája, húúú mennyire szeretnék egy olyat!

Na szóval, jól ki van találva Chloe és kész. 

Tovább is van, mondjam... ? Nem tudom az eredeti hanggal milyen, de amitől számomra a csúcs, az Balsai Móni szinkronja. Ahogy morog, nyög, hadar, meg ki tudja még mi mindent csinál, játszik a hangjával... 

Nagyon vicces. Egyébként is hatalmas, igazi nevethető poénok vannak, szinte mindegyik epizódban.

Sajnos a színésznő ezen kívül másban nem igen látható, de láttunk már hasonló sorsokat más sorozathősök házatáján is.

... elégedett vagyok a világgal :)

Az úgy kezdődött, hogy a két kiskutya ugra-bugrált, szőrölt, porolt a szobában. Széttéptek és teljesen kibeleztek egy plüsst, amitől a padlószőnyeg (a még meglévő, utolsó padlószőnyeg) téli csata utáni területnek tűnt. Picit húztam a szám, de nem túlságosan aggódtam, majd felporszívózok, ha hazamennek.

Ahogy kiléptek az ajtón, mentem is takarítani. Illetve mentem volna, ha a porszívó is úgy akarta volna. A legutóbbi használatakor olyan tökéletesen sikerült visszacsévélni a kábelt, hogy nem volt hajlandó kijönni a helyéről. Húztam, rángattam, feszegettem, de 20 cm-nél hosszabb semmiképp sem akart lenni. Pedig muszáj volt eltüntetnem a csatateret. Nagy nehezen találtam egy olyan hosszabbítót, ami segített szorult helyzetemen, és sikerült rendet tennem.

Ám a régóta halogatott 'új porszívót kell venni, mert a réginek beteg a gégecsöve, a keféje (és most már a vezetéke is)', nagyon esedékes lett.

Hosszú válogatás, és tanakodás után sikerült kiválasztanunk, ami minden feltételünknek megfelelt. Nekem nem volt sok elvárásom, csak, hogy porzsák nélküli legyen, mert elég volt a sosem lehet olyat kapni problémából, plusz minek tároljam a szemetet, ha azonnal kiboríthatom. Kompromisszumot a szívóteljesítménynél kellett kötni, a fogantyún található kezelőgombokért, de ahogy hazaértünk beigazolódott, hogy jól tettük, mert nagyon kényelmesen változtathatom, a szívás erősségét a hüvelykujjamnál található gombok segítségével. 

Szóval a porszívó bevált, ez már elég ok az elégedettségre, de ezért nem ültem volna billentyűzet elé. Még a boltban, ha már ott voltunk, megnéztünk más háztartási eszközöket is, és a kávéfőzőknél akadtam rá a Római mogyorókávéra. Mondanom se kell, hogy rögtön a kosárba került. 

Ez egy különleges, langyos pörköléssel készült arabica kávé, amit pihentetés után beleforgatnak a Róma közelében lévő, Viterbo tartományban érlelt mogyoró sűrű főzetébe, hogy a kávészemek magukba szívják a finom aromát. 

Az illata mámorító! Régi, kézi darálóval daráltam, már ez élvezetet okozott. :) Persze erre reggel, ébredés után, nem lennék képes, de egy délutáni, nyugodt ráérős kávézás, mindent megér.  Az útmutatás szerint a kávét főzhetjük bárhogyan, kivéve nagynyomású espresso gépben, mert az megöli a kávépórusokba zárt mogyoró aromáját. A titok és egyben aranyszabály, hogy csak az édesített, meleg tej kelti életre a mogyoró ízeit és illatát. Az arány egyharmad tej, kétharmad kávé, de lehet fele-fele is, barnacukor vagy méz édesítéssel. (Ismereteimet a csomagolásról szereztem.)
Az eredmény magáért beszél. Igazából nem is akkor, amikor iszom. Ezt már tapasztaltam máskor is, nagyon jó kávék esetében. Finom, elégedett vagyok miközben fogyasztom, de az igazi jó érzés később jön, amikor már csak az emléke van a számban és a fejemben, hmmm, de jó volt ez a kávé! Na, ez pont ilyen.

Biztos vagyok benne, hogy máskor is fogok ilyet venni, szívesen kínálok vele vendégeket, de magam is boldogan kortyolgatom majd délutánonként, egy jó könyv vagy film társaságában.

Mindig is kávéfüggő voltam. Most arra is rá kellett jönnöm, hogy igazán elégedetté tud tenni egy nem túl felemelő házimunka, lásd porszívózás, ha utána egy kellemes kávé segít feledtetni a munka fáradságos részét és kiélvezni eredményét. Szóval... elégedett vagyok a világgal - legalábbis a porszívózással és kávézással kapcsolatos részével...

Lenni vagy nem lenni

Úgy közel fél éve otthagytam a munkahelyem, mert úgy láttam jónak. Nem ment jól a cégnek, és már nem is nagyon szerettem ott dolgozni. Igazából a munkámra se volt szükség. Megegyeztünk, eljöttem. Akkor még éppen jártam fotótanfolyamra. Azt terveztem, amíg azt befejezem, nem keresek másik munkahelyet, három hónap alatt lesz időm az angollal is foglalkozni, és elkezdtem varrogatni. Aztán ez utóbbira annyi időt, energiát fordítottam, hogy lassan kitöltötte az egész napomat. 

Úgy határoztam, próbálok valamennyi pénzt is keresni ezzel, de azért ez nem olyan egyszerű. Adószámot kellett kérnem, amit szerencsére meg is kaptam, így lehetőségem van időnkét eladni általam készített terméket. Az volt a terv, hogy egy-egy kézműves vásárra kiviszem a varrományaimat. A tavasz épp megfelelő időnek látszott. 

De egyik reggel egy ismerősöm munkát ajánlott. Elmentem, megnéztem, és hétfőn dolgozni kezdtem. Olyan területen, amihez egyáltalán nem értek. De mivel minden tanulható, nem aggódtam. 

Máig. Biztos, hogy érdemes ezt csinálnom, ez az én utam?

Bele azért vágtam, mert nem én kerestem, a sors dobta, annak meg oka van. Valami célból kaptam a lehetőséget, nem engedhettem, hogy elmenjen mellettem. De a három nap nem győzött meg arról, hogy lesz haszna ennek a munkának. Nem látom, hogy majd valami nagy örömet, elégedettséget hozna, meggazdagodni meg nyilván nem fogok. Esetleg kicsit javítok az alaposan megkopasztott bankszámlámon. De ennyiért érdemes? Tegnap még lelkes voltam, ma meg már inkább csak fáradt. A munkán kívül semmi másra nem jut idő, kedv még annyi se. Éjszaka rosszul alszom, és nincs étvágyam. A hangulatom, na az pocsék. A múlt héten még egészen vidám és derűs voltam, csöppet nem aggódtam semmi miatt. Mára ez tovaszállt. Csak gépiesen megyek, végzem a munkám, ami  nem úgy megy, mint szeretném, jövök, itthon is próbálom ellátni a dolgaimat, de hamar a nap végére érek. 

Tudom, hogy más is, és ők se. De én miért? És én miért ne?

Megrendeltem Steve Jobs inspiráló idézeteiből szerkesztett könyvet, és ma el is hoztam a boltból. Abban találtam egy ideillő gondolatot:

Az időtök véges, ne pocsékoljátok arra, hogy más életét élitek. Ne bénítson meg titeket a dogma, hogy mások elvei szerint kell élnetek. Ne hagyjátok, hogy mások véleménye, elnémítsa a hangotokat. És ami a legfontosabb: bátran kövessétek a szíveteket és a megérzéseiteket. Mert azok már tudják, kik is akartok lenni valójában. Minden egyéb másodlagos. (Steve Jobs 2005)

...mit olvastam 2014-ben

• Magos Judit - Demény - Most én ugatok
• Lévai Balázs - Lovasi
• Jo Nesbo - Csótányok
• Nick Hornby - Hogy legyünk jók?
• Háy János - Napra jutni
• Joanne Fluke - Áfonyás muffin és gyilkosság
• Jo Nesbo - Denevérember
• Jo Nesbo - Fejvadászok
• Joanne Fluke - Epertorta és gyilkosság
• Joanne Fluke - Egzotikus csók és gyilkosság

Hello 2015!

Még tavaly :) kaptam egy 2015-ös naptárat.

Általában mindig év végén szoktam venni magamnak, napi beosztású moleskine-t, ha nem kapok éppen valakitől valami mást, és abba írom napközben, vagy esténként az okosságokat...

Szeretem, mert mégiscsak jó dolog előre vagy utólag jegyzeteket készíteni, van az a mondás, ha nincs esze legyen notesze, egyszóval kell és kész.

No tehát, kaptam egyet ajándékba, ez egy határidőnapló, pontosabban egy kalendárium hölgyeknek. Nem tudom milyen megfontolásból, de ellátták sok-sok napra szóló idézettel. Különösebben nem töltött el örömmel, mert szeretem a saját gondolataimat, de ha már így alakult, biztos minden nap el fogom olvasni az aktuálisat. Egyébként kettő van naponta. Egy rövid idézet, és egy pár mondatos gondolat.

Január 1.

"Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb."

Nem nagy bölcsesség, de igaz. És hogy valójában milyen lesz az elkövetkező év? Hm, majd jövő ilyenkor elmondjuk, milyen volt...

"...Ne felejtsünk el örülni, derűvel szemlélni, hogy ez a miénk, a mi szerethető életünk, s a mi boldog új évünk következik."

Legyen! Én állok elébed 2015. Lássuk mire megyünk, hogyan boldogulunk egymással ez alatt a 365 nap alatt. Akár szerethetjük is egymást, nem?