...ma van az 50. Színházi Világnap

Ezen az estén az előadások előtt a világ valamennyi országában a Nemzetközi Színházi Intézet által felkért művész gondolatait tolmácsolják.

Az 50. Színházi Világnapon John Malkovich üzent színházban dolgozó társainak, barátainak. Köszöntőjét a Nemzeti Színházban Bánfalvi Eszter olvasta fel.

"Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek. Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket. Ez egy egész élet munkája, amelyet alázattal és kíváncsisággal valósítsatok meg. Kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva - és ez is csak kivételes és rövid pillanatokban lehetséges - sikerrel fogalmazzátok meg a "hogyan éljünk?" alapvető kérdését. Így legyen!
- John Malkovich"

Malkovich üzenetének magyar parafrázisát Parti Nagy Lajos fogalmazta meg, a Nemzetiben Alföldi Róbert tolmácsolta.

"Szeretném, hogy munkánk legyen, hisz dolgunk van. Szeretném, hogy lehessünk, segíthessünk gondolkodni azon, hogy mit jelent ember voltunk Európában és Magyarországon, mit jelent a méltóságunk, a civil kurázsink. Hogy szabadság nélkül lehet-e kultúra, kultúra nélkül lehet-e szabadság. Szeretném, ha művészek maradnánk, ha megmutatnánk honfitársaink szegénységét, kiszolgáltatottságát, érzelmeit és indulatait a magunk autonóm művészete által. Szeretném, ha elhinnénk, hogy a tehetség jórészt bátorság, és az alázkodás nem alázat. Ha tudnánk és tudatnánk, hogy a művészetet nem lehet kinevezni, hogy az erősebbnek nincs automatikusan igaza. Szeretném, ha a saját eszközeinkkel megmutatnánk a hatalommániát, a gőgöt, a döntéshozók tartüffériáját, a kacérkodást az ordas eszmékkel amik Európában hatvanhét éve szalonképtelenek. És ez nagyon nincs rendben -- szeretném, ha ezt, tehetségünk legjavát adva, meg tudnánk értetni. Azért, hogy ne így legyen.
- Parti Nagy Lajos"

...sosem tudtam, hogyan szaporodik a hóvirág

Odáig eljutottam, hogy a hagymák mellett esetleg kisebb hagymák fejlődnek, és így jönnek létre a telepek, azokat szétszedve (úgy hívják tőosztás) új kis hóvirág szigeteket hozhatunk létre. De hogy az erdőben ez hogyan történik, hogyan lesz egyre nagyobb és nagyobb a hóvirágmező, arra nem jöttem rá. Azt gondoltam, hogy a hagymák maguktól nem tudnak vándorolni... Nem is, de...

A közelmúltban egy szép kis hóvirág kolónia tulajdonosa lettem. Azt figyeltem meg, hogy a virágok elnyílása után az a kis zöld bigyó, ami a gyönyörűséges hófehér szirmot tartotta (vacokba süllyedt magház), megvastagodott kis terméssé alakult és magokat rejt. Tehát most az történik, hogy ezek a kis magházak felrepednek, a magok a szelek szárnyán (tenyeremen) új földterületeken (cserepekben) szétszóródnak, jövő tél végén pedig megjelennek a magoncok, amik virágot még nem hoznak, de 2-3 év alatt akkora hagymákká nőnek, hogy annak is eljön majd az ideje.

(megfigyelésemet az interneten fellelt anyaggal egészítettem ki - környezetismeret, 4. osztály)

...láttam Szabó István új filmjét

Az ajtó, a Régimódi történet mellett, a legkedvesebb Szabó Magda regényem. 4-5 éve olvastam. Nyomot hagyó, sokféle gondolatot elindító történet, jókat sírtam rajta. Láttam színdarabként Bánsági Ildikó és Egri Kati főszereplésével (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) színpadképesre egyszerűsítve, de szintén torokszorítóan.
Szabó István filmje több könnyet csalt ki belőlem, mint a regény. Csakúgy, mint a könyvre, erre sem mondhatom egyszerűen: tetszett, mert az nem fejezi ki hogyan hatott rám. Nem másfél órás program, nem ér véget a film kifutásával; folyamatosan visszatérnek képek, hangulatok, érzések. Ha mégis néhány szóval kellene véleményt mondanom, csak úgy tudnám ajánlani: nagyon szép film.
Az operatőri munka (Ragályi Elemér) gyönyörű, a zene szintén. Helen Mirrent egyébként is szeretem, tökéletes Emerenc (szinkronhangja Bánsági Ildikó). Martina Gedeck-et nem hiszem, hogy láttam bármiben is, az első néhány percben számomra nem volt elég Szabó Magdás, de hamar megkedveltem. Nagyon egyszerűen és jól ábrázolt a két nő viszonyának változása; hol sírtam, hol meg élveztem a kemény, odavágós humorukat. Szerettem a rendező szokásos, Jirí Menzeles kikacsintását. Violát egyenesen imádtam (főleg picinek, amikor megtalálják).

Az Uránia Dísztermében láttam a filmet, öröm volt számomra, hogy nem rágcsáltak kukoricát és nem szürcsöltek kólát, továbbá a film végén a stáblista utolsó soráig senki nem hagyta el a termet. Azért, hogy ne legyen ennyire fényes a történet, azt is el kell árulnom, hogy talán ha tizen voltunk a teremben...

...térképpel egyszerűbb

Nem mondom, hogy mint a tenyeremet ismerem, de lassan már tájékozódni tudok Sopron belvárosában.
A térkép (talán ezért találták ki) nagyban segített megérteni hol vagyok és hova jutok. Persze elsőre rögtön nem az történt, amit szerettem volna. Megesett, hogy értetlenül álltam egy utcasarkon, ide meg hogy kerültem, de egyre többször jutottam az előre eltervezett helyre.

A nagy áttörés akkor történt, amikor (szégyen ide vagy oda) menetirányba fordítottam a térképet. Még néhány jelet és megjegyzést odafirkantottam a szélére, de lassan ezek is elmaradtak.
Délután négy órakor, diadalmas mosollyal nyugtáztam, az utca végén az várt, amire számítottam: ott vagyok, ahol akarok.

Krémessel ünnepeltem.

...mennyire nehéz Sopronban tájékozódni

Nem tudom a soproniak hogy csinálják. Nekem nem megy.

Először az tűnt fel, hogy jé, itt már jártam az előbb, aztán meg, hogy már megint ott vagyok. Amikor el kéne jutni valahova, fogalmam sincs merre kell indulnom, persze mindegy, mert úgyis oda fogok kijutni, ahol már az előbb jártam.
De az is előfordult, hogy nem tudtam éppen hol vagyok, és onnan hogyan fogok visszajutni a szállodába.
Mint kiderült aggodalomra semmi ok, ötödször is visszajutottam ugyanoda, ahol már négyszer jártam.

...miért megyek egyedül pihenni

A férfi emberről (ma már a nőiről is) azt gondolom (amit egyébként a kutyákról is), amelyik kóborolni szeret vagy nagy mozgásigényű, azt nem lehet rövid pórázon tartani, engedni kell, hadd fusson, főleg, ha a munkája is elszóltja időnként, és bízni kell benne, hogy visszatalál.
Sosem volt probléma, ha egy-két hétre magamra maradtam a gyerekekkel, találtunk elfoglaltságot bőven. A közös nagy családi megmozdulások, a nyaralásokat leszámítva, azonban egyre ritkultak a csemeték iskolába kerülésével, amikor pedig egy kutyus is került a családba, rá is gondolni kellett.
Ahogy a gyerekek cseperedtek egyre több saját programjuk lett, osztálykirándulás, erdei iskola, edzőtábor, verseny. Ők mentek a dolgukra, mi meg maradtunk a legkisebbel és a kutyával. Egy nyárvégén, mikor mindenki hazatért, gondolatban már készültünk az iskolakezdésre, de gyakorlatban még a sártól összeragadt sátrat próbáltam eltehető állapotba hozni, miközben a hazatérő gyermek élmény beszámolt testvéreinek...
Megropogtattam hasgató derekamat, a sátorra, majd a tágra nyílt szemmel hallgató legkisebbre

néztem, és megvilágosodtam: mi ketten nem voltunk nyaralni. Akkor most megyünk! Másnap már a Balatonon voltunk; aztán évekig pár napra minden augusztusban, néha kiegészülve valamelyik tesóval.
Az idő telt, a szokás maradt - némi változással. A gyerekek barátokkal, barátnőkkel kezdtek nyaralni, magam pedig, ha a kutyust rá tudtam bízni a férjemre, inkább a csendesebb Velencei-tóhoz mentem.

Ma már nincs kutyám, de megszoktam és megszerettem az egyedül pihenést. Jól esik a csend és nyugalom. Élvezem, hogy nem kell alkalmazkodnom; a magam feje után mehetek és tehetek mindent. Ha esetleg mégis vitába keverednék magammal, abból is én jövök ki győztesen. Mehetek színházba vagy állatkertbe, úszhatok vagy sétálhatok, ülhetek órákig egy padon vagy a vízparton, nézhetem a felhőket, hallgathatom a madarakat. 'Figyelhetem a fű növését'. Én úgy hívom - szabadság.
Holnaptól szabadságon vagyok. Sopronba megyek.

...miért vettem jegyet a Nemzetibe április 4-re

'A tévézésre', mint programra mindig sajnálom az időt. Ha van olyan film, ami érdekel, megnézem, de nem szoktam naphosszat működtetni a készüléket. Vannak kedvenc csatornáim, ahol nagy ritkán találok számomra fontos műsort, de ezek nem a kereskedelmi kategóriába tartoznak. Nem nézek valóság showkat, vetélkedőket sem, és hát... rossz szemmel nézem, ha egy színész ilyet, vagy reggeli műsort vezet. Persze az anyagi oldalát megértem, de az emberit nem.

Ezen okokból és néhány szerintem gyengére sikerült film kapcsán, egy laza csuklómozdulattal leírtam Stohl Andrást. Nem igazán érdekelt a munkássága, persze hallottam vagy véletlenül láttam néhány híres, hírhedt megmozdulását (lépcsőn legurulás talán a Csillag születikben?). Időnként rácsodálkoztam egy-egy fantasztikus szinkronra, (talán régen a Rosszfiúkra) és a Tűzvonalban néhány epizódban nyújtott alakítására. Csodáltam, ám de nem szerettem.

Szeretem viszont Bezerédi Zoltánt, aki 2010. januárjában megrendezte a Nemzeti Színházban Móricz Zsigmond - Úri muriját, és úgy döntöttem nekem ezt látnom kell. Fergeteges előadás volt, remek szereposztással: László Zsolt, Kulka János, Garas Dezső, Martinovics Dorina, Schell Judit, Bánfalvi Eszter, Lukáts Andor és ki ne maradjon Csörgheő Csuli - Stohl András. Megdöbbentően jó volt! Napokig meséltem mindenkinek, mennyire más, mint amire számítottam.

Rávetettem magam mindenre, ami elérhető vele kapcsolatban; végignéztem a Tűzvonalban összes epizódját, megnéztem a Géniusz, az alkimistát, összeszedtem milyen darabokban játszik és szépen elkezdtem jegyeket venni. Aki rendszeres színházba járó, az tudja, hogy legalább egy hónappal előbb kell (ha lehet) a jegyeket beszerezni. Nekem már volt néhány a mágneses táblára erősítve, amikor elérkezett május eleje, az a bizonyos baleset (Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, miután szombat hajnalban Budapest és Fót között balesetet okozott. _index).

Alapállapotban ez nem lett volna számomra különösebb hír, a bulvársajtó, a művészek magánemberként elkövetett ballépései sosem érdekeltek. De ott álltak a jegyek, azt sem tudtam a Stohlt körülvevő hisztériában, hogy lesznek-e előadások.
Voltak. Rögtön a baleset után pár (4) nappal újranéztem az Úri murit. Nagyon szomorú-vidám előadás volt. Az előzőhöz képest sokkal élesebbek az ellentétek; ahol vidám, ott nagyon az, ahol szomorú, ott nagyon az. Persze elkerülhetetlenül most inkább Csulira figyeltem; hogy mondják? - átjött a bánata, néhol torokszorítóan. A több száz néző egybehangzó, hosszan tartó egyenletes vastapsa is megható volt.
A sorban Szomory Dezső Hermelinje következett, szerettem. Majd az erős hatású Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból. Felejthetetlen!! Rá egy napra Csiky Gergely Buborékok. Három estén három különböző karaktert láttam tőle: a Hermelinben nemkicsit ripacs, de édesen sármos színpadi szerző, a Vadászjelenetekben szerethető üldözött, a Buborékokban pedig félszeg, kicsit tices, de nagyon kedves szerelmes. Nem ugyanazt a pasit láttam háromszor más ruhában, más névvel, valóban különböző karaktereket hozott. - Színész. Ez a mestersége.

Pár hónap múlva ismét megnéztem az Úri murit, és még láttam a Centrál Színházban Keith Huff Jó zsaru - rossz zsaru c. sikerdarabjában.

Szerepeit, mint tudjuk nagyrészt átvették kollégái.
A Móricz darab megvárta.
Április 4-én újra színpadon. Már van rá jegyem.

... mennyire szeretem Ascher Tamást

Talán még nem is láttam egyetlen rendezését sem, amikor már imádtam.

Így utólag tudom, hogy ez a kijelentés nem igaz, hiszen a Kaposváron rendezett Pinocciót (Pogány Judit) láttam, csak hosszú évekig nem is tudtam, hogy azt Ascher rendezte.

Szóval első találkozásunk a Szalontüdő c. rövidfilm kapcsán jött létre. Szinte azonnal szerelembe zuhantam. Azóta számtalanszor újra- és újranéztem, az érzés semmit nem változott.
Aztán az igazán mély érzelem az Örkény Színház nézőterén alakult ki bennem Ionesco - Különóra, A kopasz énekesnő előadáson. Eredetileg Gálffi László miatt néztem meg, de a rendezés (és Gálffi) miatt néztem meg többször is. Feszes, figyelmet követelő, egy percig elkalandozni nem hagyó előadás volt, imádtam. Ezután a Jógyerekek képeskönyve következett, ami már olyan állapotba hozott, hogy muszáj volt mindent megnéznem, ami elérhető.
Az első ilyen a Katona József Színház Csehov - Platonov előadása, DVD-n, ami szintén meghatározó lett az életemben, hiszen mire megszereztem írott formában az antikváriumból, már az összes Csehov darabot elolvastam és igazán lelkes híve lettem.
Forgách András - A kulcs c. darabját a színház. tv-n láttam, azóta sem sikerült rendes felvételt szereznem róla, de például e darab kapcsán szerelmesedtem bele Fekete Ernőbe. Újra néztem a Kopaszénekesnőt és a Jógyerekeket többször is. Megvettem DVD-n Csehov Ivanovját. Zseniálisnak találtam. Jegyet vettem a Katonába Gorkij - Barbárokjára. Elvarázsolt. Újra Jógyerekek, és ott voltam az utolsó és aztán még a ráadás Különórán is, amiről köztudottá vált, hogy még a legeslegutolsó előadás után is adott instrukciókat a színészeknek... hihetetlen a pasas. De még nincs vége... Jött a Kamrában az Éhség, amit hatására el is olvastam. Sokszori dvd nézés után, élőben az Ivanov, persze azóta többször is. Annyira tökéletes előadás, ezt még senkinek nem sikerült felülmúlnia. Itt is beigazolódott, amit már a Barbárok kapcsán felfedeztem, hogy Aschernál a színészek a szöveg nélküli "statiszta" szerepet is teljes gőzzel hozzák, nincs üresjárat, nincs bámészkodó szereplő. (ezért nem jók a tévéfelvételek, ott sosem látszik, amit látni érdemes) Következett az Örkényben a Bohémélet, percnyi üresjáratot nem hagyó, precíz rendezés, ahogy szokott. Ugyanezt tudom elmondani A szerelem diadaláról is, bár maga a darab, olvasva nem tetszett volna. Ascher eladta nekem.

Több Jógyerekek után az utolsó Barbárok, amiért azóta is vérzik a szívem, hamar lekerült, csakúgy, mint az Éhség.
A tavalyi és ha jól gondolom az idei rendezéseit anyagi okokból még el kell odáznom, de nem mehetek el úgy a mai nap mellett, hogy ne gondoljak rá nagy szeretettel.

Boldog születésnapot!