...Danton vére pezsdítőleg hatott

Tegnap este Georg Büchner - Danton halála című darabját láttam a Vígszínházban. Rendező Alföldi Róbert. (Ahogy az órára nézek, éppen most kezdődik/het a bemutató előadás.)

Azt gondolom, Alföldit nem muszáj szeretni, de rendezői tudását, képességeit nem lehet kétségbe vonni (a színészit se, de most nem játszott). Amit itt csinált...

Én magam nem nagyon - nagyon nem - kedvelem a Vígszínházat. Mégpedig azért, mert abban a kevés darabban, amit itt láttam, majdnem mindig úgy éreztem, a színészek unják vagy nem szeretik amit csinálnak. Persze van kivétel, Börcsök Enikő mindig elkápráztat, legyen bármekkora a szerepe, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Molnár Áron  többnyire szintén kiragyog a Vígből.

Előfordult, hogy csak a vendégművészek (Othello - Fekete Ernő, Nagy Zsolt; Ványa bácsi - Gálffi László, Hámori Gabi, Margitai Ági) miatt találtam érdemesnek az előadást, a hazaiak, tisztelet a kivételnek, csak unalmasan "motyogtak".

Tegnap este nem ez történt. Mindenki, szinte mindenki élt. Pezsgő, eleven, izgalmas előadást láttam, mintha nem is e ház falai között lettem volna.

Már a legelején nagyon meglepett a gurítható díszlet, és a mozgatásával kialakított feszültség. Talán a tizedik percben (bár az idő múlása a szünetig észrevehetetlen volt) az jutott eszembe, hova jutnak el az előadás végére, ha ilyen magasan kezdenek?

És bizony a felvonás vége majd kiütötte a kupolát. Hevér Gábor monológja... hát bizony, nagyon ott volt.

De végig nem volt lazsálás, László Zsolt szinte minden megszólalása úgy felb... felbőszítette az agyamat, mint mikor híradót nézek. Stohl András játéka felhúzta maga mellé a Víges ifjakat (és nem annyira ifjakat), jót tett nekik, még nem láttam ennyire egységesen jónak őket, így együtt.

Rajhona és Dengyel nagyon szeretni valóan hozta a (Muppet show öreguraira emlékeztető) két polgárt. Számomra pihentetően hatottak a sok és nehéz megértendő szöveg között. Mészáros Máté olyan élvezetesen alakította a szerepét, hogy nekem ő volt az előadás meglepetése.

A lányok talán nem voltak annyira erősek, mint a férfiak, de Bata Éva és Járó Zsuzsi méltó társ volt.

Sajnos (eléggé sajnos) Réti Adrienn most sem tudott rám hatni. Az ő monológja volt az előadás leggyengébb pontja. (Hegyi Barbara szöveg nélkül is emlékezetesebb.) Egyszerűen untam. Vajon rá miért nem tudott hatni se a rendező, se a társai energiája?

Nagyon szerettem, hogy nem volt túlcsicsázva az előadás. A díszlet jól kitalált, nagyon tetszett, a ruhák szintén. A színház teljes kihasználása, a nézőkre való kikacsintás, a beillesztett dalok is mind lazítottak talán a végig megkövetelt figyelmen.

Nem mondanám, hogy könnyen emészthető a sok szöveg, pedig maivá tették (Fordítók: Bíró Bence e.h., Ivanyos Ambrus e.h., Thury Gábor e.h.). Felejthetetlen (főleg, mert én is hányszor mondtam a közelmúltban) a Danton száját többször is elhagyó "nem merik megtenni" mondat, és Robespierre terrror és errkölcs viszonyát feszegető gondolatai. Persze sok megjegyezni való és említésre méltó gondolat ragadott meg, aztán a következő percben egy másik már fölül is írta.

Nagyon erős, újranézős előadásnak tartom, de hogy lehet-e majd jegyet venni...


fotó: a Vígszínház oldaláról

Csáki Judit

Alföldi színháza című könyvéből kijegyzetelt mondatait, amik valamiért megragadtak.Vagy mert ezek a gondolatok bennem is megfogalmazódtak, vagy mert, és sok esetben ettől fontosak, többet jelentenek egyszerű mondatoknál. Annyival többet, hogy bizony szívesen beleverném néhány tudatlan-értetlen-okos orrát az idézett mondatokba. Bár szerintem akkor sem értenék...

Mivel a könyvben többen megszólalnak, nem minden idézet a szerző gondolata. És van néhány szó, amit csak környezetéből kiragadva lejegyeztem, emlékeztetőül a rettenetre, amit olvasásukkor éreztem.

• lappangó brutalitás
• vérengzeni való készség
• ...nem szabad a fontos pillanatokban a hiúsággal foglalkozni, mert sokkal több forog kockán, mint a büszkeség vagy a hiúság... (Alföldi Róbert)
• A jó színháznak nincsen vége a tapsrenddel, hanem folytatódik hazafelé, a villamoson, a kocsiban, a fejekben.
• A hatalom nem szereti az egyéniséget, a gondolatot és az értelmezést. A hatalomnak a "remény színháza" kell, ami felvidít, ami készen kapott gondolatadagokat katonákra szel és a szánkba ad, és elfeledteti velünk a gondolkodás szükségét, s ezáltal a szabadságunkat magát. (Ugrai István)
• Aki azt hiszi, hogy Serban a melegekről és a melegekért rendezett előadást, az ne menjen színházba, mert nem neki való, hiszen neki nyilván a III. Richard is a púposokról szól.
• Igen, a közönség úgy érezte, elvettek tőle valamit. És így is volt: valahol valakik kijelentették, hogy ennek a közönségnek ez a Nemzeti Színház nem jár.
• Ilyen elegánsan, úriember módra, tartását megőrizve, mondhatnám, humorral - ha keserű humorral is - én nagyon kevés embert láttam felelős pozícióban viselkedni, és állni a sarat. Egyszerűen jó volt járni a Nemzetibe, mert aurája volt, az emelkedettség és a könnyedség légköre lengte át, amiről magam sem gondoltam volna, hogy lehetséges abban a szupergiccses, ízléstelen épületben. ... Volt egy művészettel, gondolatokkal, primer érzelmekkel átszellemített Nemzetink. Abban biztos vagyok, hogy ennek vége. Nem tudom, hogy az előadások milyenek lesznek, de az a dölyfös, pöfeteg, barátságtalan, kioktató és főleg kommunikációképtelen magatartás, amely átvette ott a hatalmat, nem kedvez a színháznak. Eddig a szellem le tudta győzni az épület stílusát, most majd alighanem adekvát lesz vele. (Koltai Tamás)
• ...az egy négyzetméterre jutó szuperegyéniségek száma ... egészen pontosan ... túl sok. És ez akkor is igaz, ha egyedül csak az igazgató van a színházban. (Makranczi Zalán)

...régi szokásom

...olvasás közben, az aktuális könyv érdekes, idézésre érdemes gondolatait, mondatait kijegyzetelni, és egy olvasónapló szerű fáljban rögzíteni; hogy miért, nem tudom, még sosem használtam semmire az idézeteket,pedig némelyik (szinte mind) megosztásra alkalmas, érdemes lenne.

Azt gondoltam, ha már úgyis billentyűzetet nyomkodok, ne csak a magam örömére tegyem. Ha rosszindulatú lennék magammal, azt is mondhatnám, saját gondolat hiányában, mások tollával ékeskedem. De leginkább arra gondoltam, talán kedvet is csinálhatok másoknak egy-egy könyv kézbe vételéhez.

Nem mondom, hogy mindig a könyv legjellemzőbb, legfontosabb gondolati fognak idekerülni. Ez egy szubjektív gyűjtemény, ami nekem vicces, szép, vagy aktuális. Persze abban bízom, ami bennem érzelmeket ébreszt, másnak is mond majd valamit. Remélem, értjük egymást. :)

...tegnap vettem egy fitnesz labdát

...mert úgy gondoltam nem ártana némi hasizom-erősítés.

Azt nem mondom, hogy egyszerű volt a hazaszállított dobozból labdát varázsolni, eltelt egy jó kis idő, mire az eredeti funkciójára is használhatatlan bicikli-pumpával gömböt varázsoltam belőle.

Mivel nem bíztam a hatásában és ismerve a sportban való kitartásomat, egy olcsóbb terméket választottam, hogy utólag majd ne bánjam a kidobott pénzt, így nem volt hozzá se dvd, se könyv, a netről néztem néhány gyakorlatot. De igazából, csak ismerkedtem a labdával, és mondhatom, nagyon összebarátkoztunk.

Amit elsőre felfedeztem, hogy nagyon jó rajta ülni. Valószínűleg sokat fogok így olvasni. Gépnél sajnos nem tudom használni, mert az asztalhoz alacsony.

Hason, háton fekve próbálkoztam néhány lábemeléssel, ami nem annyira egyszerű az egyensúly megtartása miatt. Viszont lényegesen könnyebb és kellemesebb felüléseket csinálni, mint talajon, és mivel a hátrahajlással egyúttal a nyújtás is megoldott, gondolom eredményes is lehet.

Egy félórás tornázgatás után, meglepetésként hatott, hogy egészen máshogy érzem magam. Mintha kaptam volna egy új gerincoszlopot. Valahogy könnyedebben, lazábban ment a mozgást. Eléggé örültem, mert ha picit is jobban érzem ennyitől magam, már megérte.

És még hozzá kell tennem, hogy átaludtam az éjszakát, valószínűleg forgolódás nélkül, mert reggel, amikor felébredtem az ébresztések (kettő van) előtt, egy pillanatnak tűnt az eltelt idő. Kihasználtam a korán kelést és picit megint "hemperegtem" a labdán, talán tíz percet. És hihető vagy nem, de így van, sokkal egyszerűbb, természetesebb a járás, de még a levegővétel is más. És nem recseg-ropog a nyakam. 

Azt hiszem, az lehet a titka, hogy a labdán fekve olyan szinten tudom elengedni a testem, ahogy máshol nem, még a vízben sem, hiszen ott a felszínen kell tartanom magam. Itt pedig, megtart a levegő, teljesen tehermentesítve van a gerincem. 

Meg kell állapítanom, ez nagyon jó ötlet volt tőlem. Puszi magamnak.

...olvasmányaimat tekintve

...mostanában milyen peches szerencsétlen vagyok

Ritkán fordul velem elő, hogy nem olvasok végig egy könyvet. A legnagyobb kudarcom Joseph Heller A 22-es csapdája c., sokak szerint roppant szórakoztató műve. Éveken keresztül többször is nekikezdtem és ugyanannyiszor abba is hagytam. Már nem nagyon próbálkozom vele.

Néhány éve Hemingway Vándorünnep c. kötete került vissza a polcra befejezetlenül, ami nagy szégyen, de ez van. Dosztojevszkij Félkegyelműje is így járt, pedig a könyvért hónapokig kutattam antikváriumokban, míg végül valahonnan hozzájutottam szöveges állományként (word dokumentum). Sajnos a felénél hosszúsága és bonyolultsága miatt abbamaradt az olvasása.

Ezek negatív példák, de alapjáraton nem ez szokott történni; általában kiolvasom az elkezdett könyveket.

Ám mostanában valami baj van velem, vagy a választásaim nem túl eredményesek. Nagy örömmel kezdtem bele a Pi életébe, de annyira nem akart kibontakozni a cselekmény, annyira nyújtotta az előzményeket a szerző, hogy meguntam és belekezdtem a Tetovált lányba, de aztán baráti tanácsra mégiscsak folytattam a Pi-t, a Tetovált lány azóta is pihen és vár. Haladtam is vele szépen, amíg meg nem szereztem a filmet, akkor jártam a könyv felénél. Annyira vágytam a tigris miatt a történetre, hogy megnéztem, és ennek köszönhetően a könyv ment a polcra. 

Hogy ne érezzem a kudarc ízét olyan keserűnek, biztosra akartam menni, Szabó Magda mindig bejön, de picit mellényúltam. Nem tudtam, hogy a Merszi, Möszjő nem regény, hanem publikált írásainak gyűjteménye, és bár szeretem a stílusát, mondanivalóját, mégsem erre vágytam, és a felénél ... abbahagytam. Ment vissza a polcra. 

Nem keseredtem el, mert már nagyon várta Háy János legújabb könyve A mélygarázs, hogy kiolvassam. Rossz hírem van, annyira nem érdekel a szereplők nyűglődése, hogy a mai napon, 10 oldallal azelőtt, hogy a feléig értem volna, becsuktam és visszatettem várólistára.

Ami furcsa, hogy nem az történik, hogy olvasom-olvasom, és rájövök, hogy nemtetszik. Tudni kell, hogy minden megragadható alkalmat kihasználok olvasásra, mert rövid az élet, és sok az eszkimó vagy hogy is van ez? Olvasok a buszon menet-jövet, parkban, ülve, állva, várakozás közben, amikor csak lehet mindig. De most azt veszem észre, hogy leginkább menekülő utakat találok magamnak, be kell rakni a mosnivalót a gépbe, inkább csak süttetem picit az arcom a nappal, zenét, hangoskönyvet vagy angol mondatokat hallgatok, esetleg filmet nézek. Sétálok. Fontosabb lett minden, mint az olvasás.

Tudom, hogy ez csak átmeneti érdektelenség, amint találok olyat, ami megfog, rendben lesz minden. De most mégis mit kéne olvasnom? Mi az, ami elnyeri a tetszésemet, és annyira leköt, hogy az utolsó oldalig lesz türelmem elolvasni?

...31 előadást láttam a Nemzetiben

Egy ideje, csak úgy a magam gyönyörűségére, minden színházi évad végén áttekintem, hogy mi mindent láttam az év folyamán. Most is megtettem, mert már nincs több jegyem, bár még tervezem egy előadás megnézését a Katonában, ha sikerül állójegyhez jutnom. :)

Ha már úgyis számot vetettem, ránéztem külön a Nemzeti Színházra, sajnos ideje, és aktualitása van az összegzésnek.

2008. október 27. és 2013. május 11. között 31 előadást láttam a Nemzetiben. Azt gondolom, mindent, amit fontosnak tartottam. Néhány tartozásom maradt ugyan magammal szemben, mert volt, amit mindig beelőzött valami, így maradt ki A jég. Volt, amit addig halogattam - A sirály, hogy mire észbekaptam, már minden jegy elkelt két hónapra előre, és ekkor kezdődött a színház és jegyvásárlás körüli hisztéria, és így nem sikerült megnéznem. Ugyanez okból nem láttam a Bányavirágot, a Hazafit és az Amphitryont. Azt hiszem ezeken kívül mindent láttam, ami érdekelt. 

Egyetlen olyan előadás volt, a látottak között, amit nem szerettem, de ezt nem én választottam, társasággal mentem, ők vették a jegyet. (Nem lenne tisztességes, ha megnevezném a darabot, voltak benne nagyszerű alakítások.)

Szóval, amit láttam és ahányszor, alfabetikus sorrendben:

III. Richard, A tanítónő, A velencei kalmár, Angyalok Amerikában, Ármány és szerelem, Az ember tragédiája (2), Bánk Bán Junior, Buborékok, Egyszer élünk, Én vagyok a Te (3), Hamlet, Három nővér, Hermelin, Jeremiás, avagy az Isten hidege, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Lear (2), Magyar ünnep, Mein Kampf, Mephisto, Szent Johanna, Úri muri (5),Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Vasárnapi ebéd – felolvasó színház, Vesztegzár a Grand Hotelban.

Persze ezek között van olyan, ami nem Alföldi igazgatása alatt készült, és van, amit nem néztem meg a kezdetekben. Ahogy azt már máshol is írtam, nem szerettem, amikor Jordán Tamás helyett Alföldi lett az igazgató. Amikor megfelezte a társulatot, felháborodtam. Aztán amikor észrevettem, hogy már alig járok más színházba, és szinte minden előadást megnézek, rá kellett jönnöm, nagyon szeretem Alföldit és a Nemzetit, így együtt.

Sok színészt itt ismertem és szerettem meg igazán. Molnár Piroska, Schell Judit, Kulka János, Znamenák István, Udvaros Dorottya minden darabban emlékezetes marad számomra. Megtudhattam, hogy igazi nagy művész Stohl András, László Zsolt. Szinte mindenben szerettem Hevér Gábort, Radnay Csillát, a fiatalokat: Fehér Tibort, Farkas Dénest, Szatory Dávidot. Láthattam Törőcsik Marit és Sinkó Lászlót. És akiket már sajnos nem láthatok máshol: Garas Dezsőt és Hollósi Frigyest. Örültem, hogy ide szerződött Nagy Zsolt, Tenki Réka, és micsoda öröm volt látni a Kalmárban - Gáspár Sándor. És akiket még nem említettem: Básti Juli, Bodrogi Gyula, Makranczi Zalán, Bánfalvi Eszter, Tompos Kátya, Söptei Andrea, Blaskó Péter, Martinovics Dorina… és akik most nem jutnak eszembe (bocsánat tőlük). Szabó Kimmel Tamás, Földi Ádám… Ja, és hát a Főigazgató, rendező, Alföldi Róbert, micsoda öröm volt hosszú idő után újra színpadon látni, ha jól emlékszem, először a Lear-ben... és mekkorát alakít az Angyalokban!!

Hát, ennek most már lassan vége. Még esténként átélheti párszor a társulat és a nézők a könnyes, megható búcsúzkodást, aztán…

Találkozunk majd valahol, máshol, másképp. Mert:

"A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz." - Polgár Ernő

Búcsú az Úri muritól (Puska's photos)

Magam a Mephisto után búcsúztam

...nehéz megfogalmazni

... az ember miért rajong egy színészért.

Szeretheti a külsejét, a hangját, a szerepeiben nyújtott alakítását. De az igazi az, amikor nem az jut eszünkbe a színházi előadást nézve, hogy milyen jól játssza ezt a szerepet, hanem az az érzésünk, ő ott a színpadon pontosan az a személy, akiről a darab szól. Sok ilyen példát tudnék említeni, de ez most Pogány Juditról jutott eszembe a Tóték után. 

Az előadás alatt többször is elámultam azon, ahogy Tótné reagál a többiek mondataira. Nem mindig szóval, hanem egy-egy gesztussal, arcjátékkal, szem- szájkerekedéssel. Nem volt üresjárat, az egész előadást végigdolgozta (bár a darabhoz szervesen nincs köze, nekem Ascher Tamás jutott eszembe, az ő rendezései ilyenek, ott jellemző, hogy a színészek végigdolgozzák a darabot, kettőjük munkakapcsolata pedig ismert). 

Néhány évvel ezelőttig nem rajongtam különösebben Pogány Juditért, csak Koltai feleségeként tartottam nyilván magamban, és erre igen rányomta a bélyeget, hogy őt picit sem kedvelem, unalmas, sablonos alakításai miatt. Viszont már ebben az időben is elragadtatással nyilatkoztam néhány filmbeli karakterért (Csinibaba - Terike, Zimmer Feri - Vilma, Eldorádó - Rózsi,... Kalandorok).

Az Örkény Színház gyakori látogatása lehetővé tette, hogy megismerjem igazi művészetét, és nem volt menekvés, rajongóvá váltam. Láttam Őt (némelyikben többször is) a Vízkeresztben piros bohócorral, a Különóra házvezetőnőjeként, a Finitoban Blondin Gáspár anyósaként, a Hülyéjében férfiszerepben, a Jógyerekek képeskönyvében az ujját szopó Konrádkaként, a Dúl-fúl, és elnémulban ápolónőként, legutóbb a Viharban a légies Ariel szellemként és most a Tótékban (valamint a Katonában az Elnőknőkben). Valamennyi kimagaslóan jó alakítás. Rendszeresen véleményezem a naptáramban a látott darabot, és Pogány Judit neve mellé mindig felkiáltójel kerül. Majdnem kimaradt a Macskajáték, ahol Orbánné egyik monológja alatt, bizony, nekem is elindulnak a könnyeim. Kedvencem a Nézzünk bizakodva a jövőbe felolvasó előadásban az Ő tolmácsolásában Örkény A végzet c. egypercese.

Tervben van, hogy a Pinceszínház Pedig én jó anya voltam előadásában is lássam, ki nem maradhat. Meg még ahol lehet... nagyon-nagyon sokáig.

(fotók az Örkény Színház oldaláról)

...miért szeretem februárt

Tavaly március elején Sopronban, az út mellett láttam a csupasz ágakon pompázó sárga virágokat. Nem is tudtam milyen bokor lehet, csak azt éreztem mosolyogni kell tőle. Némi internetes segítséggel nevet is kapott a csoda: téli jázmin. 

A Sakura ünnep, a japán cseresznyefa virágzás minden évben a Füvészkertbe csalogat, és ilyenkor a közelben lévő dísznövény kertészetben (FitoLand - mert nagyon szeretem - szép növények, kedves kiszolgálás, baráti áron) veszem meg első növényeimet, hogy aztán pár hétig rendszeresen visszajárjak minden tavasszal (meg ősszel is), amíg egyszer majd kicsi erkélyünk véglegesen kicsinek bizonyul. 

Itt láttam meg közel egy éve, április elején, az akkor már elvirágzott, lombosodó, de még néhány szépséges virágot őrző, konténerbe ültetett kis cserjét; nem volt kérdés, hogy hazahozom. 

Nem mondhatnám, hogy jól elfértem tőle, többször akadtam fenn az ágakon, tört is le belőle nem kevés, de végül a vártnál jobban beilleszkedett a panel környezetbe. Ősszel, lombhulláskor sokszor gondoltam rá, hogy majd télvégén kiderül meghonosodott-e. 

És igen, eljött az idő, néhány napon belül virágba borul. Hét elején, amikor újra fagyni kezdett, nagyon aggódtam, mert akkor már szép kövér rügyecskék lepték el az ágakat. Igen ellenállónak bizonyult, szerencsére nem történt semmi baj. A ma reggeli finom napsütés pedig kipattanásra serkentette a legbátrabb bimbókat. 

Kedvencem, a gyönyörűséges hóvirág már virít sok helyen, lassan az erkélyen is csodálhatom. Másik nagy kedvencem, amit még sajnos nem tudtam betelepíteni, a koria lonc is hamarosan kinyílik az iskola udvarán. Semmihez nem hasonlítható finom illatát annyira szeretem, ha parfüm készülne belőle, egész nap locsolnám magamra...:D

...elolvastam

... J. K. Rowling nagyon várt Átmeneti üresedés című könyvét.

Nem volt kérdés a hat Potter könyv után, hogy el szeretném olvasni és már a megjelenés napján (december 11. - boldog szülinapot Leányom) megvettem az új könyvet, sőt, ha lesz következő, azt más most előrendelem...

Nem hasonlít Harry történetére, de felismerhető az író azonossága. Nem hasonlít, hiszen nem mese, nincs varázslat. Egy hétköznapi történet, ami csöppet sem emlékeztet egyéb közkedvelt regényekre sem. Nincsenek benne nagy szerelmek, vérfagyasztó gyilkosságok, izgalmas fordulatok, humor (a beharangozással ellentétben, még fekete sem). Nincs igazi főhős.

Ami van, egy vidéki kisváros hétköznapjait élő szürke közösség. Semmi csillogás, semmi mellébeszélés. Mint egy oknyomozó riport. Kőkemény tényszerűség.
Nem Kenekről és Barbiekról, nem áloméletről szól, hanem olyan hús-vér nyomorúságról, ami mellett naponta mi magunk is elmegyünk a parkokban és aluljárókban. 

Sok (szinte csak) negatív kritikát olvastam a könyvről. Sokan fölöslegesnek, csak az írónő múltjának köszönhetőnek tartják a megjelenését. Nem értek egyet vele.
Nem mondom, hogy a legkedvesebb olvasmányaim közé fogom sorolni (így is nagy helyet foglal el a képzeletbeli polcon az előző hat regénye), de a fanyalgókkal ellentétben én nem találom értelmetlennek a könyvet, nem is untam.

Számomra volt mondanivalója és tulajdonképpen mindenkinek ajánlom, a szociálisan érzéketleneknek azért, hogy lássák hova vezet a gondolkodásuk, a többieknek azért, hogy ne késlekedjenek cselekedni, amikor még lehet.